A hírügynökség azt követően kérdezte a minisztériumot, hogy a pénteki Magyar Nemzet szerint véglegesen lezárult a MÁV és a magyar állam ellen Chicagóban 2010-ben kezdeményezett holokausztper.
A lap azt írta: több bírósági forrás is megerősítette, hogy a fellebbviteli bíróság döntése szerint a felperesek nem merítették ki az összes jogorvoslati lehetőséget Magyarországon, ezért keresetüket végleg elutasították. A lap úgy tudja, hogy az MNB ellen indított hasonló perben is a magyar állam számára kedvező ítélet született, azonban a felperesek fellebbeztek.
A lap megjegyzi, hogy továbbra is folyamatban van az a per, amelyet holokauszt-túlélők és leszármazottaik egy csoportja indított a MÁV és a Rail Cargo ellen Washingtonban.
A MÁV ellen 2010. február 9-én Chicagóban benyújtott keresetet egy szövetségi bíróság 2011 júniusában, a magyar fél nevében benyújtott óvás ellenére, jogilag megalapozottnak talált. A pert 95 személy kezdeményezte. A felperesek 1944-es értéken számolt 240 millió dollár vagyoni kár, ezenfelül egymilliárd dollár nem vagyoni kár megtérítését követelik. A vád szerint a MÁV "tudatosan biztosított szerelvényeket ahhoz, hogy 1944 márciusa és októbere között" 437 ezer magyar zsidót szállítsanak az auschwitzi gázkamrákba, ezenkívül megfosztotta az áldozatokat vagyonuktól és értékeiktől.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot