Az augusztusi árcsúcsok után megfordult a trend az építőanyagok piacán, ami részben a világpiaci folyamatoknak, részben a kormányzati intézkedéseknek is köszönhető, amelyek egy irányba hatottak – mondta Tibor Dávid (Masterplast Nyrt.), az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségén (ÉVOSZ) belül megalakult Hazai Építőanyag-gyártók Tagozatának elnöke a Telexnek.
Mindezt megerősítette dr. Rázsóné Szórády Csilla, az újHÁZ Centrum építőanyag-kereskedő vezérigazgatója is, aki elmondta, hogy a fa ára már 10-20 százalékkal apadt, a piac mintha 10 százalékos lépcsőkkel ugrálna lefelé, a legtöbben már két ilyen lépcsőfokkal is lejjebb jöttek, de van, aki még csak eggyel.
Kapcsolódó
Az acéltermékeknél (betonacél, gipszkartonprofilok) és a műanyagtermékek esetében egyelőre csak kisebb mértékben korrigált a piac, amit az is magyarázhat, hogy itt lassabb a hatás, mert ezek feldolgozott termékek, nem maga a nyersanyag kerül az építkezésekre, mint a fa esetében, a gyártóknál ki kell futnia a régi készleteknek. Az ősz folyamán még itt is várható egy áresés.
Mindezek ellenére senki sem várja, hogy az árak visszatérnek a régi szintekre. Ez kikövetkeztethető a nagy drágulás okaiból. A gazdaságok a járvány lecsengésével hirtelen újraindultak, fellendült az építőipar is, ám az acélgyártók, a fűrésztelepek lassabban vették fel a ritmust. Voltak olyan műanyagtermékek is, amelyeknek a kínálatát az egészségügyi megrendelések is kiszívták.
Magyarországon az otthonteremtési (lakásfelújítási) támogatások, az uniós források, a kormányzati mentőcsomagok is komoly, mintegy 25 százalékos pluszkeresletet támasztottak, a 4000 milliárd forintos magyar építőipar 1000 milliárd forintos pótlólagos kereslettel találkozott.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Újabb bombafenyegetés, 300 helyre érkezett e-mail

Nagy bajt jósolnak - Aláírásgyűjtésbe kezdtek a pedagógusok

Komoly gond van, állami árfigyelő „kartellhivatal” felállítását javasolják

Kukázhatja az elakadásjelzőt a sztrádákon, ez kell majd helyette

Vigyázat! Ónos eső miatt csúszkálhatunk a fél országban

Botrányos bezárások az orosz diszkontláncnál, a magyar piacra lépés is veszélybe kerülhet

Kriptopápának hitték, most ördögöt játszik Amerika elnöke

Az ukrán frontvonalról is kivonulnak - befagynak az életmentő programok

Kinek jár a 13. havi nyugdíj? Nem mindenki veheti fel
