Tonnaszámra hozták Magyarországra és Budapest ismert piacain, valamint vidéki üzletekben árusították a törökországi hamisítványokat; ruhákat és gondosan csomagolt parfümöket a kereskedők. A jól szervezett bűnözői kör tagjai a legutóbbi szállítmányt azonban már nem tudták továbbítani. Az árut éppen átpakolták volna egy érkező kamionból, amikor a nyomozók a MERKUR Bevetési Egységgel tetten érték őket - olvasható a NAV közleményében.
Az aznapi rakomány 19 különböző, nemzetközileg ismert márka, meglepően jó minőségű hamisítványait tartalmazta. A nagy teherautónyi ruhaszállítmánnyal csaknem egymilliárd forint vagyoni hátrány érte volna a márkák jogtulajdonosait.
A csempészeket és raktáraikat is alaposan megfigyelték a NAV nyugat-dunántúli felderítői. A rajtaütés után a pénzügyi nyomozók hét helyszínen kutattak, és négy embert, két török és két magyar állampolgárt gyanúsítottként kihallgattak. Több tonnányi hamis ruhát, autókat és készpénzt is lefoglaltak.
A hamisítványok viselésének kockázatai
A nyomozók munkáját a Bevetési Igazgatóság járőrei biztosították, míg a tetemes mennyiségű hamis ruha lefoglalását és szállítását az Áru- és Bűnjelkezelő Főosztály pénzügyőrei segítették. Szakemberek szerint súlyos allergiás tüneteket, bőrirritációt is kiválthatnak az ismeretlen eredetű és anyagú ruhaneműk, a hamis illatszerek is különböző betegségeket okozhatnak, így az egészségét kockáztatja, aki ezeket használja.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Beindul a vérbiznisz, az ukrán óriás Erdélyre kacsintott

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Ausztriának befellegzik, jön a recesszió

Újabb európai országot támadnak az oroszok

Jobbak vagyunk, mint Ausztria, és ezt maga az Eurostat állítja

Amerika döntésre jutott: szétverné a Google birodalmat

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van-e eladni a saját lakását

Varga Mihály: Megjelentek a recessziós kockázatok
