Póta György szerint a járvány erősödésére abból lehet következtetni, hogy a déli féltekén, Ausztráliában a korábbiaknál súlyosabb járvány jelentkezett, a tapasztalatok szerint pedig a vírusok az ottani tél elmúltával az északi féltekén jelennek meg - olvasható a Hiradó.hu-n.
A gyerekek nem tartoznak a rizikócsoportba, ám esetükben is kockázatot jelent a közösségben szerzett fertőzések nyomán legyengült szervezet.
Akárcsak az idősek esetében, a gyerekeknél is a krónikus betegek a leginkább veszélyeztetettebbek. A szervezet ellenálló képessége a gyerekeknél is megfelelő táplálkozással, a C- és a D-vitamin alkalmazásával és a higiéniai szabályok betartásával erősíthető.
Arról is szólt, hogy az antibiotikumok nemcsak hogy nem használnak a vírusokkal szemben, hanem még gyengítik is az immunrendszert. Az antibiotikumok túlfogyasztásában a nemzetközi statisztikák szerint Magyarország éllovas. A túlfogyasztás rezisztenciát okozhat, amelynek nyomán egyre többen halhatnak meg bakteriális fertőzésekben.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva