Az Oszágos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) statisztikái szerint idén januárban 112 ezer forint volt az átlagos öregségi nyugdíj, ami persze jelentős eltéréseket takar korosztályonként és nemenként is. A frissen nyugdíjba vonulók pedig átlagosan 120 ezer forint kezdő nyugdíjjal számolhatnak
A portál azzal számolt, hogy átlagosan mintegy 20 évet fogunk nyugdíjban tölteni - vagyis a nyugdíjba vonulásig félretett megtakarításnak körülbelül 20 évig kell kitartania. Ha valakinek 10 millió forintot sikerül félretennie, az 20 éven keresztül mintegy 42 ezer forintos havi nyugdíj-kiegészítést jelent, amely harmadával "dobja meg" az átlagnyugdíjat.
Kapcsolódó
Tízmillió forintos megtakarítás ugyan a többség számára elsőre elérhetetlennek tűnik, azonban rendszeres havi megtakarítással összegyűjthető a nyugdíjba vonulásig (65 éves korig).
Ehhez 25 éves kortól havonta 8,4 ezer forintot kell félretenni, ami évi 4 százalékos kamattal, és a kamatos kamat hatásának köszönhetően 40 év alatt 10 millió forintra hízik. Annak azonban csak később, 35 éves korában vág bele, már havi 14,3 ezer forintot kell félretennie ugyanekkora megtakarításhoz. Míg ha 45 éves koráig vár, már havi 27 ezer, ha havi 55 éves koráig, már havi 67 ezer forintot kell félretennie - írta az Azénpénzem.hu.
Címlapkép forrása: Napi.hu/Szász Péter
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető