Szakmai alelnöknek Selmeci Attilát, az elnökségbe pedig Szentpáli Gábort delegálták a küldöttek.
Wladár Sándor elnök a 2021-ről szóló beszámolóját azzal kezdte, hogy az elmúlt esztendőben az egyik legfontosabb fegyverténynek a pandémia okozta leállás utóhatásainak kezelése számított.
„Úgy gondolom, fontos volt, hogy a nagy leállás alatt is sikerült úgy menedzselnünk legalább a válogatottak felkészülését, majd egyre több versenyzőét, hogy a járvány okozta leállás csupán hullámvölgy legyen, és semmiképpen sem törés” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy 490 milliós különtámogatást kaptak a kormányzattól, amivel az egyesületek konszolidációjához járultak hozzá, hiszen a tagszervezeteknek súlyos kiesést okozott a világjárvány - olvasható a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) közleményében.
Selmeci Attila – aki Milák Kristófot olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címig vezette 2018 és 2021 között – később újabb tapsot „gyűjtött be” azután, hogy egyhangúlag a MÚSZ szakmai alelnökének választották.
Ez a poszt Turi György lemondását követően üresedett meg, míg Rózsa Norbert leköszönése miatt egy új elnökségi tagról is voksolni kellett: ezt a pozíciót ezentúl Szentpáli Gábor, a BVSC-Zugló elnöke tölti be. A küldöttek végül új Ellenőrző is Testületet választottak: Dr Pozsgay Gábor elnök mellett Nagy Anikó és Dér Tamás lett a grémium tagja.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban