A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján a parlamentben hétfőn megemlékeznek három, a közelmúltban elhunyt volt képviselőről, Torgyán Józsefről (FKGP), Erkel Tiborról (MIÉP) és Katona Kálmánról (MDF, Fidesz).
Az első ülésnapon a megszokott interpellációk, azonnali kérdések és válaszok hangozhatnak el, majd a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánításával összefüggő kormánypárti előterjesztés vitáját folytatják le.
A képviselők kedden újra szavazhatnak a közigazgatási perrendtartásról szóló törvényről, amelynek egyes rendelkezéseit az Alkotmánybíróság korábban alaptörvény-ellenesnek találta, miután a köztársasági elnök a testülethez fordult.
Emellett ekkor dönthetnek a közigazgatási ügyintézéshez kapcsolódó egyes illetékek és díjak megszüntetéséről, továbbá az alapvető jogok biztosa jövő nemzedékek érdekeit védő helyettesének személyéről is.
Szintén a második ülésnapon kezdődhet meg a vita a kormány jogi határzárat szigorító javaslatáról, amelynek egyik legfontosabb változtatása az lehet, hogy az illegális bevándorlóknak egészen addig az országhatáron lévő tranzitzónában kell várakozniuk, amíg menekültügyi kérelmüket jogerősen elbírálják.
Szerdán több nemzetközi szerződés kihirdetését, valamint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2015-ös beszámolóját tárgyalják a képviselők.
Az Országgyűlés első idei ülése az ezt követő hétfőn kérdésekkel és azonnali kérdésekkel fejeződik be - írta az MTI.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket