A kormányhatározat a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. hatáskörébe utalta a projektek sorrendjének a meghatározást, illetve azt a lehetőséget, hogy azokból néhányat akár el is hagyhat.
A Magyar Közlönyben megjelent határozatban közölte a miniszterelnök kabinetfőnökével, hogy az egyedi támogatásokról a döntést a Magyar Turisztikai ügynökség hozza meg, azonnali határidővel.
A korábbi kormányhatározat öt kiemelt turisztikai térséget nevesített:
- A Balaton, amelynek a fejlesztéséből kiemelésre érdemes a bejárható Magyarország komplex víziturisztikai-, és egyéb állomásai, valamint az e-hajózás fejlesztése 6,56 milliárd, a Balatoni Szennyvízkezelési Program megvalósítása 14,97 milliárd és a vízkészlet fenntartható gazdálkodásának, vízhasználatának javítása, a szükséges infrastrukturális feltételek biztosításával 41,5 milliárd forinttal.
- A Sopron-Fertő térségben magvalósítandó beruházások közül nagyobb tétel a Sopron belvárosi középkori várnegyed fejlesztése 7,345 milliárd, a Fertő tó alapinfrastruktúrájának fejlesztése, vízminőségének javítása 5,28 milliárd, valamint a vendégfogadás és szállásadás infrastruktúrájának megteremtése a Fertő tónál 10,05 milliárd forintból.
- A Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség térség területén - egyebek mellett - villamosítani kell a Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasútvonalat 21,1 milliárdból és megépül Nyíregyházán a Legoland Discovery Center 9,50 milliárd forintból.
- A Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy és Tisza-tó kiemelt turisztikai övezet fejlesztésére 35,8 milliárd forintot irányzott elő a kormány.
- A Dunakanyar fejlesztéséből pedig nagyobb tétel a Börzsönyi kisvasutak útvonalainak bővítése, a szolgáltatások továbbfejlesztése 2,28 milliárd, illetve a dunai gyorshajózás fejlesztése 12,5 milliárd forintból.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)