Nagy István a tehermentesítő út megépülését nagy jelentőségű beruházásnak nevezte a város életében, és azt mondta, a beruházásnak köszönhetően jelentősen csökken majd a mosoni városrészt terhelő forgalom és a zajszennyezés, másrészt új befektetők jelennek majd meg az iparterületen.
A miniszter közölte, hogy a kormány az előkészítő munkálatokra 1,2 milliárd forintot biztosított, idén további kétmilliárdot, jövőre pedig 3 milliárd forintot ad. Az út várhatóan 2024. januárban készül el - írja az MTI.
Kapcsolódó
Nagy István elmondta, hogy biztonságos kapcsolat jön létre a teher- és személyforgalom számára az 1-es út és az M1-es autópálya között. A beruházás során három körforgalmú csomópont épül, és 2635 méter új, egybefüggő út. A Kenyérgyári út 286 méteres szakaszán a meglevő út nyomvonalát követik. Az új út belterületi szakaszán mintegy másfél kilométer hosszban kerékpárút, illetve gyalogos-kerékpárút szakaszokat alakítanak ki – mondta.
Árvay István (Fidesz-KDNP), Mosonmagyaróvár polgármestere elmondta, hogy az új út a közel száz hektáros különleges gazdasági övezet mentén halad majd.
Juhász Zoltán, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese arról beszélt, hogy az út építéséhez 2019 év végén szerezték meg a környezetvédelmi és építési engedélyeket, 2020-ban készültek el a kiviteli tervek - írja az MTI.
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás