Az időskorúak fizikai és szellemi aktivitásának, jóllétének megőrzése, valamint az idősek iránti szolidaritás erősítése érdekében végzett kiemelkedő tevékenység elismerésére "Monspart Sarolta-díj az idősekért" díj adományozható - derül ki Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter rendeletének módosításából, ami hétfőn este jelent meg a Magyar Közlönyben.
A díjból évente legfeljebb három adományozható, azt az idősek világnapján, október 1-jén adnak majd át. A díjazott emlékérmet, oklevelet és 500 ezer forint pénzjutalmat kap.
Novák Katalin hétfőn, az Idősek Tanácsának ülése után jelentette be az MTI szerint, hogy díjat alapítanak a tavasszal elhunyt Monspart Sarolta, a nemzet sportolója, az Idősek Tanácsának tagja tiszteletére. Monspart az első magyar világbajnok tájfutó, az amatőr futóélet egyik legnagyobb alakja volt. Családjának tájékoztatása szerint hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el idén áprilisban, 76 éves korában.

Legolvasottabb
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Merénylet után Moszkvában: felébredt a lelőtt szuperkém-tábornok
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal