Az Index információi szerint három-négy utódjelöltet emlegetnek Fellegi Tamás megüresedő miniszteri posztjával kapcsolatban a Fidesz képviselőcsoportjában.
Fellegi Tamás fejlesztési miniszter csütörtökön jelentette be távozási szándékát. Orbán Viktor miniszterelnök a hétfői parlamenti beszédében az uniós ügyek taglalása közben jelentette be, hogy Fellegiből IMF-tárgyalásokat felügyelő tárca nélküli minisztert csinál. A miniszterelnök azonban a frakcióülésen, és azt követően sem nyilatkozott a személyi kérdésekről.
A fideszes képviselők körében Molnár Ágnest, a fejlesztési tárca fejlesztéspolitkai koordinációért felelős államtitkárát tartják a legesélyesbbnek a miniszteri posztra. A kevés közszereplést vállaló Molnár a pártban is erős embernek számít, korábban ő volt a Fidesz nyugati régiójának igazgatója, de a minisztert is ő helyettesítette rendszeresen a kormányülésen. A fideszesek szerint mellette szólna az is, hogy kiválasztásával Orbán javíthatna a kormány nemi arányain.
Felmerült Fónagy János közlekedésért felelős államtitkár neve is. A fideszesek körében többen emlegették a kormányzati és költségvetési kérdésekben aktív szerepet játszó Rogán Antal esetleges miniszterré emelését. Az Index úgy tudja, felmerült az is, hogy Orbán külsős, tehát nem parlamenti gazdasági bizalmassal pótolná távozó csúcsminiszterét. Ebben az esetben Baji Csaba, az MVM vezérigazgatója jöhet szóba.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Brutális nap a BÉT-en: csúcson az OTP, a Richter és a Mol
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál