A nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter sajtóosztálya az összeget becslés alapján közölte, ugyanis a kormányrendelet értelmében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. jelenleg a 2017. december 31-i adatokat tudja csak rendelkezésre bocsátani, hiszen a tulajdonosijog-gyakorlók adatszolgáltatásának feldolgozása még folyamatban van - írta a napilap.
A legutóbbi hivatalos összesítés szerint 14 700 milliárd forintot meghaladó összeg tartozott az államhoz. Ez utóbbi 42 százalékos növekedést jelent hét év alatt, ugyanis a 2010 végi érték még csak 10 300 milliárd forint volt.
A jelenlegi vagyon túlnyomó részét, csaknem hetven százalékát az ingatlanok teszik ki - ennek negyven százalékát pedig a mezőgazdasági területek képviselik. Emellett az MNV Zrt. közvetlen kezelésében 934 kereskedelmi célú ingatlan, 148 iroda és 1088 lakóingatlan állt a legutóbbi feldolgozás szerint.
Az állomány 8,8 ezermilliárdról 11,4 ezermilliárd forintra nőtt az évek alatt, ám Bártfai-Mager Andrea sajtóosztálya megjegyezte: nyilvántartási értékekről van szó, amelyekre az ingatlanpiaci fellendülés nincs hatással, vagyis jellemzően az elmúlt években állami tulajdonba került ingatlanok értéke számít a növekedésben.
A gazdasági társaságok a nemzeti vagyon ötödét teszik ki, a 2018-as év 645 vállalatban nyilvántartott állami részesedéssel indult 3308 milliárd forintnyi összesített értékkel.
A nemzeti vagyonból 928 milliárd forintot tesznek ki az ingóságok, ám ez csupán nyilvántartási és nem forgalmi érték. Ez érthető, ugyanis például ebben a kategóriában tartják nyilván a felbecsülhetetlen értéket képviselő magyar koronát és a koronázási ékszereket is.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói