A kedden publikált fő számok szerint az MNB jelentősen, 3-ról 3,6 százalékra növelte a jövő évi bruttó hazai termék (GDP) bővülésre vonatkozó előrejelzését, 2018-ban pedig 3,7 százalékos növekedéssel számol.
A jegybank jövőre a korábbinál 0,1 százalékponttal nagyobb, 2,4 százalékos inflációt vár, 2018-ban pedig 3 százalékot. A prognózis alapján az idén az infláció 0,4 százalék lesz, a GDP 2,8 százalékkal bővül.
Balatoni András kiemelte: a már betervezett és elindított autóipari beruházások 2018-tól "termelésbe fordulnak át", jelentősen növelve az exportot. A jelentés szerint a kivitel idén 6,6, jövőre 5, 2018-ban 6,0 százalékkal nő majd.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ijesztő, hogy mennyire hitelesek lettek a csalók: ez az új pusztító trükk
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart