A testület szerint a "közjegyző mindig csendes megfigyelő, nem húzhat nyertest, nem hirdetheti ki az eredményt, és nem is ő állapítja meg, hogy ki nyert, azaz nem lehet aktív résztvevője a sorsolásnak".
Klasszikus példa abból az időből, amikor még kézzel húzták a lottószámokat: a számsorsoló által kihúzott számra a műsorvezető azt mondta, hogy ez a 6-os szám, a számsorsoló pedig megfordította, és azt mondta, hogy ez a 9-es. A közjegyző nem foglalt, nem is foglalhatott állást ebben az esetben sem, csak rögzítette az elhangzottakat és a látottakat.
A döntés ilyen helyzetben a sorsolási bizottság kezében van. Vitás esetben a hatóságokhoz: fogyasztóvédelem, bejelentésköteles nyereményjáték esetén a szerencsejáték felügyelethez és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz lehet fordulni. A kamara szerint ha a közjegyző mégis jogszabálysértést - például csalást - észlel, meg kell tagadnia a közreműködést - derül ki a portál cikkéből.
A jelek szerint az állam komoly elmaradásban van a szerencsejáték szabályozásában, sok esetben lényegében a szerencse-, vagy nyereményjátékot szervező társaságok alaposságán és jó szándékán múlik a sorsolások tisztasága.
A kamara szerint a munkatársaik a nyereményjátékoknál sem minősítenek, és semmilyen olyan kérdésben nem foglalnak állást, amely külön szaktudást igényelne. Nem vizsgálják és nem is ellenőrzik például egy számítógép belső mechanikáját, vagy egy szoftver működését. A közjegyző a számítógépes sorsolás során a következőket írja le az általa vezetett jegyzőkönyvbe: "az X.Y elnevezésű programban megnyomták az enter gombot, majd a program öt nevet dobott ki". Azt azonban nem tudja megvizsgálni, hogy manipulálták-e a számítógépes szoftvert valamilyen módon.
A csendes megfigyelésnek viszont ára van: a közjegyző munkadíjat, helyszínre utazás esetén költségtérítést és a munkadíj 40 százalékáig költségátalányt számít fel. Sorsolás esetén óránként 4500 forintba kerül a közjegyző munkadíja, ennek negyven százaléka további 1800 forint és ehhez jön még az utazási költség is. A nyereményjátékok bonyolultságával párhuzamosan drágul a közjegyzőnek fizetett végső ár - írta a G7.hu.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek