Juhász Péter a Fidesz által bevezetett egykulcsos adórendszert a munkabérből élők büntetésének tartja, hiszen milliókat érint hátrányosan. Az Együtt kormányváltás után újra bevezeti a többkulcsos adórendszert.
Az elnök szerint a párt nem csak ezzel fogja támogatni a munkavállalókat. Kormányváltás után egy háromoldalú, 4 évre szóló átfogó béremelési- és adómegállapodásra van szükség, amelyet a szakszervezetek és a munkavállalók bevonásával tárgyalnak majd. Juhász Péter szerint erre a megállapodásra elsősorban a közszférában van nagy szükség, hiszen ott alig látható mértékben emelkedtek a fizetések.
A Fidesz leváltása után a párt biztosítani fogja a női-férfi béregyenlőséget az állami szférában. A pártelnök elfogadhatatlannak tartja, hogy bár törvényekben rögzítve van az, hogy a nőknek ugyanazon munkáért ugyanakkora fizetés jár, ez mégsem valósul meg a gyakorlatban. Ha a kormányzat az állami szférán belül ezt ellenőrizné, betartatná, akkor ez ösztönzőleg hatna a magánszférára is.
Az Együtt elnöke azt is elmondta, hogy a magyar munkavállalókat sújtja a jelenlegi munkaerő-kölcsönzési gyakorlat is. Juhász Péter szerint a bújtatott munkavállalói szerződéseket felül kell vizsgálni, hiszen azok egyetlen célt szolgálnak: ne kelljen a dolgozónak ugyanazon járulékokat és jogokat biztosítani - közölte a párt.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál