Szerintük a feljelentésben szereplő cselekmény ugyanis nem bűncselekmény, így április 22-én ennek törléséről határoztak – idézi a lapot az Index.
Az orosz Metrovagonmas céggel 2015-ben kötött szerződés miatt március közepén Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes márciusban tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a számviteli és más pénzügyi tárgyú törvények megsértésének gyanúja miatt.
Kapcsolódó
A főpolgármester-helyettes akkor azt mondta: elhibázott döntést hozott a városvezetés, amikor a régieket újította fel a hármas metró vonalán.
A mostani főpolgármester, Karácsony Gergely márciusban közölte, hogy feljelentést tettek az ügyben.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Razziát tartottak Elon Musk cégénél
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég