A mesterséges intelligencia (AI) rövidesen teljesen átalakítja a digitális tartalmakat, 2050-re az online tartalmak akár 90 százalékát is az AI generálhatja – mondta Nina Schick mesterséges intelligencia tanácsadó a Yahoo Finance Live-nak.
Ezt a mesterséges intelligencia egy új formája teheti lehetővé. A chatGPT, vagyis az úgynevezett generatív mesterséges intelligencia lényegében már olyan új dolgokat is létre tud létrehozni, amelyek eddig az emberi gondolkodás vagy a kreativitás nélkül nem voltak elképzelhetők.
A generatív mesterséges intelligencia gyakorlatilag minden médiatartalmat elő tud állítani:
- szöveget,
- videót,
- hangot,
- és képeket.
Az AI új kutatási irányai közül a generatív forma lehet a következő évek legnagyobbra növekvő területe, amely már felkeltette a legnagyobb techvállalatok érdeklődését is, mint a Google, a Microsoft, vagy az Apple.
A szakértők úgy látják, egyelőre nem várható, hogy az új technológia letaszítja a trónról a Google-t, ám idővel komoly konkurenciája lehet az óriásvállalatnak. Egyes szakértők ennél bátrabb előrejelzése szerint a Google keresőmotorjának leáldozott a chatGPT miatt. A legtöbben ugyanakkor úgy látják, a techóriások várhatóan felveszik a versenyt a saját fejlesztésű generatív AI megoldásaikkal.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Már látszik a háború vége: júniusra megállapodhatnak, prózai oka van a dátumnak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump