Mennyit költenek különböző bogyókra, azaz vitaminokra és étrendkiegészítőkre, funkcionális élelmiszerekre és a sporttevékenységekre a régiósban élők - többek között ezt a kérdést tette fel saját vásárlóinak a Közép-Kelet-Európa 14 országában fitnesztermékeket kínáló webboltot működtető GymBeam.
A végeredmény a következő:
- 49 százaléka 10-30 ezer forintot,
- 27 százalék pedig 5-10 ezer forintot költ erre a célra.
A válaszokból kiderült az is, hogy bár a felmérésben túlsúlyban voltak a gyakran sportoló, a táplálkozással és az egészségükkel az átlagnál többet foglalkozók, a megelőzésben már kevésbé voltak tudatosak: keveseknek jön össze a napi minimum 7 óra alvás, és a válaszadók több mint fele nem jár rendszeresen szűrővizsgálatokra.
A megkérdezettek 54 százaléka egészségesebben táplálkozik, próbál vitamindúsan étkezni, 53 százalék jobban figyel az egészségére, 25 százalék pedig többet sportol a járvány kitörése óta. Szász Judit, a GymBeam Magyarországért felelős countrymanagere azt mondta: A kollagénes és proteines termékek trendje továbbra is töretlen, sőt egyre többen és egyre idősebb vásárlók is keresik, és iktatják be ezeket a termékeket az étrendjükbe, még akkor is ha csak mérsékelten jelenik meg a sport az életünkben. A fehérje az örök favorit, a többség nem követ speciális diétát.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben