Az ügy előzménye, hogy magyar hatóságok egy román kamionost ellenőriztek, aki nem tartotta be a menetíró korong használatára vonatkozó szabályokat. A szabálysértés miatt bírságot szabtak ki, amely ellen a cég fellebezett arra hivatkozva, hogy a magyar jog szerint a kis- és középvállalkozások által első alkalommal elkövetett jogsértés esetén velük szemben főszabály szerint a bírság kiszabása helyett figyelmeztetést kell alkalmazni.
A magyar hatóságok azonban elutasították a román cég kérelmét arra hivatkozva, hogy a magyar jog által biztosított említett kedvezményből csak a magyarországi székhelyű kis- és középvállalkozások részesülhetnek.
A cég nem hagyta annyiban és az elutasító kérelmet is megtámadta a munkaügyi bíróságon, amely pedig az Európai Bíróságtól kért állásfoglalást.
Eszerint a döntés ütközik azzal az alapelvvel, hogy a szankcióknak az EU-ban megkülönböztetéstől mentesnek kell lenniük. A külföldi székhelyű kkv-t nem lehet súlyosabban büntetni, mint a magyart.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá