"Amíg nem hozzák nyilvánosságra a jelentést, nincs értelme cáfolni a vádakat, mert újabbakat húznak elő, ezt a játékot a végtelenségig lehet folytatni, a Habony-művek eszköztára végtelen és a gátlástalansága miatt vált hírhedtté" - írja az Index.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt héten jelentette be, hogy az OLAF, vagyis az európai csalásellenes hivatal (OLAF) lezárta a négyes metróval kapcsolatos vizsgálatát, ennek áttanulmányozása után a kormány ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz. Lázár szerint a jelentés "egy nemzetközi baloldali bűncselekményre" tesz utalást, amelyet Demszky Gábor vezetésével követhettek el. A 76,7 milliárd forintos büntetést át fogják hárítani.
Kapcsolódó
Csepreghy Nándor a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára ma már arról beszélt, hogy szerinte mintegy 167 milliárd forintos károkozást tárt fel a 4-es metró beruházása során jelentésében az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), és az Európai Bizottság 76,6 milliárd forintos büntetés megfizetésére kötelezheti Magyarországot.
A volt főpolgármester azt feltételezi, hogy az OLAF-jelentés kifogásolja, hogy a hivatalban lévő városvezetés elmulasztotta meglépni mindazt, amit a Bizottság az EU támogatás feltételéül szabott (a felszíni közlekedés teljes átalakítása, P-R parkolók, dugódíj). Demszky szerint ezekből semmi sem lett, ezért követelik vissza a több tízmilliárdos támogatást, amelynek pontos összegéről titkos tárgyalások kezdődnek.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat