Balog Zoltán miniszter (képünkön) a Lánchíd Rádiónak adott hétfői interjújában úgy fogalmazott: a szociálpolitikának különbséget kell tennie a "problémás" családok és a terheket hordó családok között, ezért az új kormányban külön államtitkárság foglalkozik majd a rászorulókkal, köztük a fogyatékossággal élőkkel, és külön államtitkárság segíti a "teherhordozó" családokat.
A szövetség hangsúlyozza: a fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek egy jelentős része keményen dolgozik, maga is teherhordozó, mások több évtizedes munka és járulékfizetés után váltak fogyatékossá, rokkantak meg, mindannyiuknak tisztelet jár. Ahogy azoknak és családjaiknak is, akik fogyatékossággal születtek vagy életük korai szakaszában váltak azzá, mert a mindennapi boldogulásuk rendkívüli erőfeszítéseket igényel. Ma Magyarországon a fogyatékosság és a rokkantság a legtöbb esetben egyenlő a szegénységgel és az elszigeteltséggel, a fogyatékos emberek ma is viselik az évtizedeken át elhibázott oktatás-, egészségügyi- és szociálpolitikai kormányzati intézkedések terheit.
A MEOSZ bízik abban, hogy az emberi erőforrások minisztere mindezek tudatában, a most kezdődő ciklusban minden tőle telhetőt meg fog tenni azon közös cél érdekében, hogy a fogyatékos emberek közül minél többen lehessenek hasznos tagjai, "teherhordozói" a társadalomnak. Ez sokaknak ma még azért nem adatik meg, mert hiányzik az az akadálymentes, befogadó társadalmi környezet és szemlélet, amely lehetővé tenné, hogy másokhoz hasonlóan tanulhassanak, dolgozhassanak és családot alapíthassanak.
A testület pénteki ülésén elhangzott: a fogyatékos emberek ügye emberi jogi kérdés és nem jótékonykodás vagy segélyügy. Ennek szellemiségében, a MEOSZ minden olyan kérdésben partnere kíván lenni a kormányzatnak a jövőben is, amely elősegíti a fogyatékossággal élők életlehetőségeinek javulását, és azt, hogy másokkal egyenrangú polgárokként teljes értékű, önálló életet élhessenek.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég