A falugazdászok tájékoztatása szerint a többi kalászos növénynél a gazdák jobb termésátlagra számíthatnak. A becslések alapján a közel 24 ezer hektáron termelt őszi búza hektáronkénti hozama eléri majd 4,2-4,4 tonnát. A legjobb átlagtermést várhatóan a közel 3 ezer hektáron elvetett tritikálé adja, a földekről hektáronként átlagosan 4,3-4,5 tonna gabonát tudnak betakarítani.
A hosszúra nyúlt tél leginkább az őszi káposztarepcét viselte meg. A várható megyei átlag 2,7 tonna lesz hektáronként, de a repceföldek területenként eltérő képet mutatnak; akik időben el tudták végezni a munkákat, hektáronként 3,7 tonna termést is betakaríthatnak.
Az idén tavasszal a zabot csak később tudták elvetni, ennek ellenére a táblák kedvező képet mutatnak, és a 3 ezer hektáron termelt tavaszi árpából is több termésre lehet számítani, mint az elmúlt évben. A becslések szerint az idén hektáronként átlagosan 4-4,1 tonna árpát tudnak learatni, de a söripari alapanyagként is használt kalászos növénynél a minőség, a fehérjetartalom és az osztályozottság határozza meg, hogy milyen áron, milyen célokra tudják majd értékesíteni.
Az igazgató információi szerint a jelenlegi árak alapján a tavaszi árpát tonnánként 47 ezer forintért, a búzát minőségtől függően 47-49 ezer forintért lehet majd értékesíteni. A repce tonnánként ára eléri a 112-113 ezer forintot - ismertette Horváth Gyula.
Összegzésként elmondta; a gazdálkodók felkészültek az aratásra. Zala megyében elegendő tároló- és szárítókapacitás áll rendelkezésre, legfeljebb az okozhat kisebb problémát, ha a rendkívüli száraz, meleg idő miatt összetorlódnak a betakarítási munkák.
Az MTI kérdésére beszélt arról is, hogy a kormányhivatal munkatársai elővigyázatosságból "csapdákat" helyeztek ki a szőlőültetvényeken, a Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint ugyanis a szomszédos országokban előforduló zárlati betegség fenyegeti a szőlőt. A terjedést segítő kabócafaj ellen ebben az időszakban lehet hatékonyan védekezni, de a rovar még nem jelent meg a megyében, a kártevő nem fertőzte meg a zalai szőlőültetvényeket.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban