- Ma kilenckor meghalt a férjem szívinfarktusban, vége az életemnek - jelentette be a tragikus hírt a gyászoló zongoraművésznő a posztban, mely alatt már több százan részvétüket nyilvánították - írja a Femina.hu.
A színészt 1971-ben ismerte meg az ország a Rózsa Sándor című televíziós sorozatnak köszönhetően, amelyben a főszereplőt alakította.
Még ugyanebben az évben a Vígszínházhoz szerződött, majd pedig 1978-1989 között a Nemzeti Színházban játszott, ahol néhány év kihagyással, 1992-től újra folytatta a munkát. 2008-ban lett a Békéscsabai Jókai Színház színésze.
Többek közt olyan filmekben láthatta a nagyközönség, mint az Agitátorok, a Kopjások, a 80 Huszár, a Jób lázadása, a Vadon, valamint az Argo, az Argo 2., utoljára pedig A Viszkis című moziban szerepelt.
1979-ben kötött házasságot Failoni Donatella zongoraművésszel, lányuk, Oszter Alexandra 1980-ban született.
A színésznő több darabban is játszott már együtt édesapjával, 2010-ben pedig fiúunokával örvendeztette meg szüleit, aki a Axelo Hunor Konstantin Larsen nevet kapta.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki