Először a Dunántúlon és a középső országrészben, később keletebbre is kialakul eső, zápor, helyenként zivatar. Az éjszaka második felében már főként csak a keleti határszélen lehet csapadék.
Vasárnap a nap első felében a déli megyékben erősen, északon közepesen felhős, illetve fátyolfelhős lesz az ég, majd délután lassan mindenhol csökken a felhőzet. Számottevő csapadék nem valószínű.
Kapcsolódó
A délnyugati, déli szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és a Dunántúlon erős, néhol viharos közeli lökések kísérik. Intenzív záporok környezetében is lehet átmeneti szélerősödés. Vasárnap élénk, időnként erős lökések kísérik az északnyugati szelet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2, 8 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 10, 15 fok között alakul - írta az OMSZ.
Ez a helyzet Európában
Európa nagy részének időjárását anticiklon határozza meg, ami miatt többnyire száraz, napos az idő. A délutáni órák hőmérséklete a tavaszt idézi, ám a hajnalok még többfelé elég csípősen alakulnak.
A skandináv térségben, a Brit-szigeteken, valamint a Benelux-államokban és Németországban ciklonális hatások érvényesülnek: több a felhő, szelesebb az idő, és több helyen fordul elő csapadék is. Különösen a Norvégiától a Pireneusokig húzódó hosszú hidegfront mentén van sok felhő, de a front két oldalán nincs nagy hőmérséklet-különbség.
Vasárnap estig ez a front eléri a Kárpát-medencét is, záporokat, zivatarokat okoz, és megnövekszik a felhőzet - írta az MTI.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nem kerteltek az elemzők: India felzárkózik, Kína csak 2045 körül előzi meg az Egyesült Államokat
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak