Decemberben a magyar lakosság 12 százaléka gondolta jónak hazánk gazdasági teljesítményét, ami 7 százalékpontos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest. A magyarok gazdasági hangulata tavaly tavasszal javult, nagyrészt a rezsicsökkentésnek köszönhetően. 2013 második felében stagnált az elégedettek aránya, mindvégig 10 százalék felett maradt.
Örömre azonban sok okunk nincs, hiszen Magyarország ezzel a 21. helyet foglalja el a 24 országot felölelő rangsorban. Ráadásul a 12 százalékos arány jelentős mértékben elmarad a többi állam 37 százalékos átlagától - ez a válság előtt egyébként még 55 százalék volt.

Az elmúlt egy évben különösen a svédek lettek optimisták, de a britek, a németek és a belgák körében is jóval többen látják növekvő pályán nemzetgazdaságukat, mit tavaly. Svédország polgárainak nagy többsége 77 százaléka jónak minősíti hazája teljesítményét, őket csak - hagyományosan, a felmérés kezdete óta - a szaúdiak előzik meg (ahol ez az arány 80 százalékos). A világrangsorban harmadikok a németek, körükben 73 százalékuk értékeli a gazdasági eredményeket magas színvonalúnak.
Tavaly a legnagyobb hangulati romlás a latin-amerikai polgárok körében volt - 42 százalékról 25 százalékra csökkent a gazdaságot kedvezően minősítők aránya. Világszerte a brazilok véleménye változott a legtöbbet, sokkal rosszabbá vált hazájuk gazdasági produktumának megítélését: egy évvel ezelőtt még a többség (55 százalék) jónak értékelte azt, most csak egyharmadnyian tekintik sikeresnek.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak