Miután a Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért és K-Monitor bejelentette, hogy bojkottálja a kormány által júniusban új civil törvény, további szervezetek döntöttek úgy, hogy nem regisztráltatják magukat. A roma integrációval foglalkozó Autonómia Alapítvány, a helyi közösségeket fejlesztő Civil Kollégium Alapítvány, a drogpolitikával és a a hátrányos helyzetű csoportok kirekesztésével foglalkozó Jogriporter Alapítvány és a környezetvédelemmel és más civil szervezetekkel foglalkozó Ökotárs Alapítvány is dacol a jogszabállyal.
A portál szerint azzal indokolják a lépésüket, hogy a törvény is "egyike azoknak az intézkedéseknek, amelyek alapjaiban veszélyeztetik a magyar demokráciát. A törvényt a civilellenes kormányzati propaganda össztüzében szavazták meg, társadalmi egyeztetés nélkül, széles körű hazai és nemzetközi tiltakozás ellenére, ráadásul csak a kormányzó párt támogatásával."
Kapcsolódó
A jogszabály szerint ugyanis minden szervezetnek fel kellene magát címkéznie, amely évi 7,3 millió forintnál nagyobb külföldi támogatásban részesült. A "külföldről támogatott" billogot pedig a kommunikációjukban is meg kell jeleníteniük. A civil szervezetek regisztrációjának határideje a törvény szerint szerdán jár le.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva