Elstartolt a tavaszi félév, a hallgatóknak ismét számba kell venni tanulmányaikhoz kapcsolódó kiadásaikat és a finanszírozáshoz rendelkezésre álló lehetőségeket. Legyen szó képzési költségről vagy egyéb kiadásról, érdemes áttekinteni a Diákhitel nyújtotta konstrukciókat, mellyel a Diákhitel1 esetén havi maximum 50 ezer forinthoz, Diákhitel2 esetén maximum a képzési díj összegéhez juthat hozzá a hallgató.
Immár második féléve igényelhető a kötött felhasználású, kizárólag képzési költségre fordítható Diákhitel2, melynek az ügyfelek által fizetendő kamatlába, az állami kamattámogatásnak köszönhetően 2 százalék. A Diákhitel1 kamata is rekord alacsony szintre, 7,75 százalékra csökkent 2013. január 1-től, melyhez az önköltséges hallgatók mellett az állami ösztöndíjas képzési formában tanulók is hozzáférhetnek. A korábban Diákhitel szerződést kötött ügyfelek számára automatikus a folyósítás a jogosultsági feltételek fennállása esetén a beiratkozást követően, azon új igénylőknek viszont, akik már márciusban pénzhez szeretnének jutni, február 15-ig kell leadniuk hiteligénylési kérelmüket. A szükséges nyomtatványt a Diákhitel honlapjának internetes hitelügyintézési felületén, a www.diakhiteldirekt.hu oldalon lehet kitölteni, amelyet kinyomtatva és aláírva a Diákhitel Központtal partner pénzintézetekben, takarékszövetkezetekben, postahivatalokban és felsőoktatási intézményekben kell leadni.
Legolvasottabb
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében