Érezzük a törvényalkotók jó szándékát - többet akartak hagyni a bevételből a vendéglátó vállalkozásoknál, hogy segítsék a fejlesztéseiket -, de a szabályozást nem sikerült egyértelművé tenni .- mondta Böröcz Lajos, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) főtitkára. Emiatt a vendéglátósok egy része most nem igazán tudja, hogy milyen kategóriába tartozónak számít a törvény szempontjából. Az aktuális szabályozás a szocializmusból ismert kettős árrendszert is visszahozza - írta a napilap.
Mindezek miatt a VIMOSZ az adóhatóság, a gazdasági tárca és a statisztikai hivatal együttes véleményezését kérte az érintettek konkrét kérdései alapján. Ebben többek között a melegkonyhás vendéglátóhely kérdéskörét is megpedzették, válaszul azt kapták:
Kapcsolódó
"több minisztériumot érint, a fogalmak értelmezése és az áfatörvénnyel összefüggő alkalmazása még egyeztetés alatt áll".
A legnagyobb kérdéskörök egyike továbbra is a munkahelyi étkeztetés és az étkezőhelyi vendéglátás közötti, helyenként nagyon szűk határ, elsődlegesen az irodaházakban vagy például a kórházakban működő büfék-éttermek sokasága bizonytalan, hogy 18 vagy 27 százalékos áfát alkalmazzon-e.
A legutóbbi NAV-állásfoglalás sem segített tisztázni a helyzetet, ugyanis abban újabb adalék - a büfé-étterem üzemeltetője és az irodaház, illetve az adott intézmény között fennálló szerződés - is képbe került a munkahelyi vendéglátás egyik jellemzőjeként. Ez tovább bonyolítja a helyzetet: ugyanis ahol sima bérleti szerződés van, az a hely lehet 18 százalékos áfás, ahol viszont a vendéglátós vállalta, hogy külön kezeli az ott dolgozókat mint munkahelyi vendéglátós, ott 27 százalékos áfa terheli az árakat - mondta a főtitkár.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon