A kormány erőfeszítései ellenére számottevően többen vannak, akik teljes mértékben vagy nagyobb részben a Fidesz-kabinetet teszik felelőssé azért, hogy "a brókercégek éveken keresztül működtek úgy, hogy ügyfeleik elveszítették a befektetéseiket", mint ahányan a korábbi szocialista kormányokról gondolják ezt - olvasható a friss HVG-ben.
De összességében csaknem kétharmad (62 százalék) azok aránya, akik szerint mindkét oldal osztozik a felelősségben. Hétszer annyian vannak, akik szerint a cégek a Fidesz-kormányhoz álltak közel, mint akik szerint a jelenlegi ellenzékhez. Még a Fidesz szavazói körében is ugyanannyian vélik az előbbit, mint az utóbbit.
Ami a botrány távolabbi hatásait illeti, a válaszolók szerint az a legvalószínűbb, hogy további brókercégek mennek csődbe, és hogy csökken a Fidesz népszerűsége.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Itt a fordulat? Komoly eredménnyel zárultak az orosz-ukrán tárgyalások
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat