A jegybankelnök szerint a felzárkózás összes területén fel kell értékelni az egyensúlyi szempontokat, jelenleg azonban kiemelten a pénzügyi egyensúly terén - idézte a Matolcsy György írását az MTI.
A válság, majd a válságkezelés és a helyreállítás az egyensúlyok gyors és jelentős romlásával jár együtt, nem egy-egy egyensúlyi mutató romlik, hanem valamennyi egyszerre - hívta fel a figyelmet Matolcsy György.
Kapcsolódó
Az egyidejű, a korábbiakhoz, valamint a régióhoz képest magas költségvetési és folyó fizetési hiány együtt azt jelenti, hogy Magyarország újból beleesik az ikerdeficit csapdájába, amiből sikerült kitörnie a 2010 utáni sikeres költségvetési fordulattal. Most egy törésszerű romlás révén alakul ki jelentős ikerdeficit, így a kockázat még nagyobb - tette hozzá az MNB elnöke.
A költségvetési hiány egyaránt a GDP 8 százaléka körül, az államadósság-ráta a GDP 80 százaléka körül alakulhat, a cserearányok romlanak, a korábbi évek kedvező folyó fizetési mérleg helyzete megfordul. Matolcsy arra is kitért, hogy mindezt tetézi a magasabb infláció, amelynek emelkedése mögött döntően világgazdasági folyamatok állnak, de kétségtelenül hat rá az itthoni magas költségvetési hiány, továbbá a termelékenységi és a versenyképességi javulásnál nagyobb jövedelemkiáramlás.
Matolcsy György ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy gyors egyensúlyi fordulatra van szükség. Ehhez meg lehet tartani az összes eddigi életszínvonalat javító lépést, de el kell engedni, vagy át kell ütemezni a hiányt termelő, de versenyképességet nem erősítő állami beruházások egy részét. Ez elég a gyors költségvetési fordulathoz, az államadósság-ráta gyorsabb csökkentéséhez, valamint fékezheti a folyó fizetési mérleg romlását és az inflációs várakozások felépülését.
A jegybankelnök leszögezte: a fenti lépések most elegendőek, néhány hónap múlva már nem.
"A tisztességes nézeteltérés gyakran az előrehaladás jele" - ezzel az idézettel Mahatma Gandhitól zárta sorait a jegybank vezetője a magyarnemzet.hu-n.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját
Tényleg szükség lesz az EU 72 órás túlélőcsomagjára? A hatalmas leállások láttán nem kizárt

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Több százan rekedtek a metrón: nem csitul a nyugat-európai blackout, káosz és sötétség tombol

Érkezik az új állampapír plusz, ilyen kamatokra lehet számítani

Kemény lépés: a Lufthansa betiltja a parfümöt, a napszemüveget és a cigarettát is a fedélzeten

Akár néhány hónap múlva jöhet a vádemelés: megnéztük, hogyan működik a bennfentes kereskedelem
