Blöff, blöff és blöff − válaszolta erre Matolcsy György, majd kifejtette: a balliberális ellenzék három hónapja visz támadást a jegybank ellen, ami botrányos. A politikai támadás alatt pedig blöfföket alkalmaznak. Az is blöff, hogy vagyon tűnt volna el, de miután elfogytak az első blöffök, hiába vették elő a jegybank elnök családját, azok a vádak is mind blöffök.
Például az is kiderült, hogy nem Szemerey tulajdonában van a VS, az sem igaz, hogy Matolcsy unokatestvére közpénzt helyezett volna ki hitelbe a saját cégeihez, mivel minden bank a saját pénzét adja oda hitelbe bármire. A kuratóriumok által elköltött pénzek pedig több száz minőségi kutatást, projektet támogattak. Matolcsy szerint minden csak egy politikai hadjáratnak a része, minden csak blöff - írja Index.
"A Sakk és póker nem rólam szól szerencsére - mondta -, Magyarországról szól, Magyarország szabadságharcáról, 2010 és 2013 dicsőséges magyar szabadságharcot kivívó hadjáratáról". Hozzátette: elsősorban a kormány sikeréről szól a könyv, illetve a miniszterelnökről, és mivel ő is ott volt, róla is.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el