A szaktárca tájékoztatása szerint ezt Nagy István parlamenti államtitkár javasolta a Magyarországra látogató Hamad Bin Abdul Azíz al-Batsán szaúdi állattenyésztési államtitkárnak.
A szaúdi delegáció vezetője röviden ismertette Szaúd-Arábia mezőgazdaságának jelenlegi helyzetét és közeljövőbeli terveit. Elmondta, hogy bár mintegy 25 milliós állatállománnyal rendelkeznek, mégis mintegy évi 10 millió állatot importálnak a piaci szükségletek kielégítésére. A szaúdi állattartási ágazat fontos az ország számára, ugyanakkor a víztakarékosság jegyében nagyobb figyelmet szentelnek a takarmánybeviteli lehetőségeknek, valamint az élőállatok és hústermékek importjának is. Jelezte, hogy a közel-keleti országban érdeklődnek a magyar tejelő szarvasmarhák iránt - írja közleményében a szaktárca.
Nagy István partnere figyelmébe ajánlotta a Magyarországon is tenyésztett, nagy zsírtartalmú tejet adó fajták lehetőségeit, de egyben jelezte, hogy a kormánynak a magyar termőföld védelmét szolgáló politikája tiszteletben tartása mellett a magyar mezőgazdaság változatlanul nyitott a szaúdi befektetők kezdeményezéseire is az állattartó ágazatban. Az államtitkár javasolta, hogy az élő üzleti kezdeményezéseket áttekintve hosszú távon is fenntartható, mindkét fél számára gyümölcsöző terméklánci kapcsolatok jöjjenek létre.
A tárgyalások során a felek egyeztettek a magyar-szaúdi együttműködési lehetőségekről a vadászat, oktatás és mezőgazdasági kutatás-fejlesztés területén is - tájékoztatott az FM.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat