A teátrum klasszikus zenei sorozatát a Nemzeti Filharmonikus Zenekar indítja el június 5-én Mozart kétzongorás versenyművével, Lucas & Arthur Jussen holland zongoraművészek közreműködésével. Az est második részében Carl Orff Carmina Burana című műve hangzik el a Nemzeti Énekkar és a Magyar Állami Operaház Gyermekkara közreműködésével. A koncertet Kesselyák Gergely vezényli – írja az MTI.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Magyar hősök, csaták és szerelmek című előadásában Keresztes Ildikó, Varga Miklós és Vadkerti Imre lép színpadra. A színház a táncegyüttes és neves előadók összefogásával együtt kíván emlékezni és emlékeztetni a megbonthatatlan nemzeti egységre. A produkció megidézi a magyarság nagy történelmi eseményeit, kiemelkedő személyiségeit, dicső küzdelmeit - írják a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett emlékestről a közleményben.
Mint Zsuráfszky Zoltán, a produkció rendező-koreográfusa rámutat, az előadásban az ősmagyar sámán koreográfiától, sámán táncoktól kezdve haladnak végig a magyar történelem viharos évszázadain, látványos táncképekben, tablókban megjelenítve többek között István király és Hunyadi János alakját, az 1848-49-es szabadságharc, az 1956-os forradalom, a világháborúk meghatározó eseményeit, sorsfordító pillanatait.
Az előadáson a Bartók Táncegyüttes tagjai is csatlakoznak a csapathoz - teszi hozzá.
A közleményben hangsúlyozzák, hogy a nyári színház szabadtéri és ültetett nézőterének köszönhetően az egyik legbiztonságosabb közösségi helyszínnek számít.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el