A Nemdohányzók Védelméről szóló Törvény (NVT) módosításainak életbe lépése óta a türelmi időszakban 18073 ellenőrzésre 954 kifogás jutott, ezek körülbelül felét napokon belül orvosolták. A türelmi időszal lejártát követő első napon a közegészségügyi felügyelők 1150 egységet ellenőriztek, 42 helyen találtak kifogásolnivalót. A bírság várhatóan 1,2 millió forint lesz, a pontos összeget a szabálytalanságok egy-két napos elbírálása után határozzák meg.
Szabó Enikő helyettes országos tisztifőrvos elmondta, az 1999 óta életben lévő jogszabály módosítására azért volt szükség, mert a betartására rengeteg volt a panasz, a népegészségügyi mutatók pedig nagyon rosszak. A rákos megbetegedések 25 százalékáért a dohányzás a felelős, a lakosság 38 százaléka dohányzik, s különösen szomorú, hogy a 15-17 évesek körében ez az arány 60 százalék.
Az első nap ellenőrzési tapasztalatai szerint a szabálytalanságok többségét magánszemélyek követték el - mondta Szabó Enikő. Hozzátette, nem büntetik meg a vendéglátóhely üzemeltetőjét, ha megfelelően dokumentálta, hogy mindent megtett a korlátozások feltüntetése érdekében, és figyelmeztette is a vendégeket a tiltásra. A tiltás a lakáskocsmákra is vonatkozik - hangsúlyozta a helyettes tisztifőorvos.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el