A United szurkolói jó ideje kritizálják a Manchester Unitedet 2005 májusa óta birtokló amerikai Glazer-családot és tulajdonosváltást követelnek, miután a csapat 2017 óta nem nyert semmilyen trófeát.
A Glazer-család novemberben hozta nyilvánosságra, hogy keresni kezdte a lehetőségeket új befektetők vagy vásárlók kapcsán, a Qatar Islamic Bank elnöke – a katari emír bátyja –, Jasszim bin Hamad al-Thani pedig ajánlatot tett a teljes tulajdonrészükre. Ígérete szerint megszabadítaná a neves futballklubot minden adósságától, fejlesztené a többi között az egyesület stadionját és edzőközpontját, így a csapat visszatérhetne korábbi sikerességéhez.
Az ajánlat várhatóan ellenzőkre számíthat annak folyományaként, hogy az év végén rendezett katari világbajnokságot is számos kritika érte a vendégmunkások emberi jogainak megsértése miatt – írja az MTI.
Glazerék 2005-ben – egyes források szerint – 1,4 milliárd dollárért vásárolták meg a Manchester Unitedet, becslések alapján jelenleg legalább 6 milliárd dollár lehet a klub értéke, az ár azonban a sajtóértesülések szerint a szaúd-arábiai érdeklődés hatására meredeken emelkedik.
Januárban Sir Jim Ratcliffe brit milliárdos cége, a főként olajipari termékeket gyártó, profi országúti kerékpáros és vitorlás csapattal is rendelkező INEOS formálisan is érdeklődött az üzlet iránt. A péntek késő esti határidőig szigetországi médiainformációk szerint az INEOS ugyancsak benyújtotta ajánlatát, ezt azonban a vállalat hivatalosan nem erősítette meg.
A brit cég egyelőre nem adott ki semmiféle nyilatkozatot az ügyben, ám vélhetően nagy hangsúlyt kap, hogy Sir Jim Ratcliff manchesteri születésű, és ő lehet a brit hagyományok őrzője a klubnál – írja az Index. A 70 éves milliárdos cége egyébként előszeretettel fektet a versenysportba, ugyanis tulajdonában van a francia élvonalban szereplő Nice és a svájci Lausanne is, de a Formula–1-ben, a kerékpársportban és a vitorlázásban is van érdekeltsége.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el