A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közli a második negyedéves GDP-re (bruttó hazai termék) vonatkozó második becslést, a május-júliusi munkanélküliségi és foglakoztatási, a második negyedév beruházási és a január-júniusi kereseti adatokat is.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa legutóbbi kamatdöntő ülésén, július 23-án ellenszavazat nélkül döntött az alapkamat és a kamatfolyosó tartásáról. A piaci várakozás szerint most sem változtatnak a monetáris kondíciókon. A jegybanki alapkamat 2016. május 25. óta 0,90 százalék.
A május-júliusi munkanélküliségi és foglakoztatási adatokat szerdán közlik. Az előző, július 29-én kiadott jelentés szerint az április-júniusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 155 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,3 százalékra csökkent, ami újabb rekord az egy hónappal korábbi 3,4 százalék után. A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 511 ezer volt, 36 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 0,7 százalékponttal, 70,0 százalékra emelkedett. A foglalkoztatottak száma 15 ezerrel nőtt - közölte a KSH.
Csütörtökön közlik a második negyedév beruházási adatait. A legutóbbi, május 30-án megjelent jelentés szerint az első negyedévében 26 százalékkal nőttek a beruházások a tavalyi 17 százalékos emelkedés után. A KSH szerint az élénkülést elsősorban a vállalkozások fejlesztései eredményezték, a feldolgozóipar kapacitásnövelő beruházásai 32,6 százalékkal nőttek.
A második negyedév GDP-adatait pénteken hozzák nyilvánosságra. A KSH augusztus 14-én megjelent első becslése szerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 5,1 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az idei első negyedévhez képest 1,1 százalék volt a bővülés a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint. A növekedéshez továbbra is az ipar, az építőipar és a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá a legnagyobb mértékben.
Ugyancsak pénteken közlik a júniusi kereseti adatokat. A KSH július 30-i tájékoztatása szerint májusban a bruttó és a nettó átlag keresetek 11,2 százalékkal voltak magasabbak éves összevetésben. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 10,2 százalékkal emelkedtek a keresetek. Az év első öt hónapjában 10,6 százalékos volt a béremelkedés mértéke, a közfoglalkoztatottakat nem számítva 9,5 százalék.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Már a Fideszben is feltűnt, hogy több mint hatszáz napja futnak Magyar Péter után

Orbán komoly csapdát állított, jöhet a B terv

Erre senki nem számított: jön a sokkoló nyugdíjkorhatár egy európai országban

Ha társasházban lakik, most jól figyeljen: ezt Ön sem fogja megúszni

Ilyen a távmunka az Európai Unióban: döbbenetes Magyarország lemaradása

Késelés rázta meg Németországot: tizenegy éves diáklány mentette meg osztálytársa életét

Kevesebb eső eshet, de a szél megrázza az országot

Örömtánc a Vatikánban: Leó pápa visszaállította a konklávé bónuszát, amelyet Ferenc pápa eltörölt

Polt Péter egyik utolsó főügyészi üzenetében még börtönbe küldené a hazai médiavállalkozót
