Hétfőn közli a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének május végi állapotát tükröző előzetes jelentését. A járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelmi intézkedések miatt az államháztartás központi alrendszere az év első négy hónapjában 727,4 milliárd forintos hiánnyal zárt. Áprilisban viszont 104,5 milliárd forintos többlet alakult ki, ami az Európai Uniótól befolyt 249,8 milliárd forint bevételnek köszönhető.
Kedden a fogyasztói árak májusi adata mellett a külkereskedelmi forgalom áprilisi előzetes mérlegét közli a KSH. Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Márciushoz képest az élelmiszerek ára a megszokottnál nagyobb mértékben 1,4 százalékkal nőtt, amiben a koronavírus-járvány hatásai is szerepet játszhattak. A járműüzemanyagok ára a jelentősen visszaeső olajárak következtében 16,4 százalékkal csökkent egy hónap alatt.
Kapcsolódó
Márciusban az export euróban számolt értéke 7,5 százalékkal, az importé 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az exporttöbblet 343 millió euróval 301 millió euróra csökkent. Változatlan áron számolva a kivitel 5,6 százalékkal, a behozatal 1,0 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - írta az MTI.
Pénteken publikálja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) részletes jelentését az áprilisi ipari termelésről. Az előzetes adatok szerint áprilisban jelentős volt a koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása, így az ipari termelés 36,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az előző hónaphoz viszonyítva 30,5 százalékkal esett vissza a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás áprilisban. Az év első négy hónapjában 9,2 százalékkal kisebb volt a termelés, mint az előző év azonos időszakában.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban