A kormány döntésének megfelelően az NFM közigazgatási államtitkára, Czepek Gábor és közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Tasó László tárgyalt a taxisok képviselőivel Budapesten. A szervezők a tárgyalás végén ígéretet tettek arra, hogy a forgalomkorlátozásokkal járó tüntetésüket csütörtökön befejezik - olvasható az NFM közleményében.
Mint írták, az egyeztetésen elhangzott, hogy a kormány a szabályosan működő, adófizető taxisok oldalán áll; taxis szolgáltatás kizárólag a kormányrendeletben meghatározott, azonos feltételek mellett nyújtható. A fejlesztési tárca vizsgálja az előírások betartását kikényszerítő komolyabb szankciók és hatékonyabb ellenőrzés lehetőségeit. Az egyeztetések a jövő héten folytatódnak, a minisztérium várja a demonstrálók javaslatait is.
Lázár: a taxisok menjenek haza!
A taxisok nyugodjanak meg, menjenek haza és a megnyugvás után megkezdődhetnek a tárgyalások helyzetük rendezéséről - mondta Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.Lázár szerint a taxisokat az államnak meg kell védenie. A személyszállítási piac évek óta központilag szabályozott, így az elvárásokért cserébe a taxisoknak védelem jár. Ezt a kormányzat szabályozással tudja kivitelezni, amelyhez meg kell találni a közös nevezőt. A taxisoknak el kell mondaniuk, hogy mi nem felel meg nekik a tavaly életbe lépett rendeletben, ez azonban csak tárgyalásos úton történhet meg.
A kormány vizsgálja az Uberrel kapcsolatos európai uniós gyakorlatokat is, amelyek a teljes tiltástól, egészen az engedélyezésig terjednek.
Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, a kabinet tárgyalásokat kezd a taxisokkal, és arra kéri őket, függesszék fel a tüntetést. A kormány álláspontja szerint igazuk van a demonstrálóknak.
A taxisok hétfő reggel óta akadályozzák a forgalmat Budapest belvárosában az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás ellen tiltakozva. Tüntetésüket előre nem jelentették be, csak hétfő este, szerda éjfélig. Később azt mondták, péntek éjfélig maradnak.
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor