Szakmán belül meglepetés volt, hogy módosítanák az M0 nyugati szakaszának nyomvonalát - mondta a szakember a portálnak. Ez ugyanis a neki szánt funkciót nem tölti be, ugyanakkor számos negatív hatást eredményez.
Molnár szerint ugyanis az M0 ezen szakaszának feladata nem a tranzitforgalom vezetése, főleg nem a nehéztehergépjármű-forgalomé. Funkcióját akkor tölti be, ha nem autópályaként, nem autóútként, hanem kiemelt főútként tekintünk rá és a regionális forgalmat vezeti.
Az Isztambulból Münchenbe tartó kamionnak nem itt kell mennie. A TEN-T európai közúti hálózat elemei közötti kapcsolatot - Budapest elhelyezkedéséből és a beérkező autópályák helyzetéből adódóan - az M0 keleti és déli szakaszai hivatottak biztosítani. Hiszen oda érkeznek be az M1, az M3, az M5, az M6, az M7 autópályák. Ez a térség egy sík terület, ami közlekedési beépítés szempontjából és a forgalom bonyolódása szempontjából egyaránt kedvező. Eközben az északi és főleg a nyugati szektor tervezett vonala hegyvidéki jellegű területen halad, a főváros és környéke rekreációs zónája, egy része természetvédelmi terület is - érvel a szakember.
Az eredeti nyomvonalon az M0-s nyugati szakasza a 11-es úttól, azaz a Dunától Budakesziig 70-75 százalékban alagútban menne a kész tervek szerint. Nincs jobb környezetvédelmi megoldás, mint az alagútban vezetett út.
Ez drága ugyan, de az nem megy, hogy egy nagyon súlyos probléma valós kezelését nagyon olcsón megússzunk - tette hozzá.
M2, M10?
Molnár szerint hogy valóban esély legyen a tranzitforgalom kiszorítására, a 2-es utat nem szabad M2-esként megépítve észak-déli nemzetközi korridornak használni, hanem regionális útnak kell maradnia, azaz Vác után már nem autópályaként továbbépíteni. Azért sem, mert a Börzsönyön alagutakkal átmenni nagyon költséges. Inkább elágaztatni Balassagyarmat, Losonc felé. A 10-es utat pedig nem szabad M10-es gyorsforgalminak megépíteni, csak egy regionális, településeket elkerülő főútnak.
Az észak-déli távolsági közlekedési főfolyosó szerepet az R11-es út (Esztergom és az M1 közötti tervezett szakasz - szerk.), amelyik ma már elfogadott vonal, és amelyiknek egy részét most az új koncepció alapján M0-s részszakasznak gondolnak. Az R11-es leviszi a forgalmat az M1-esig, később tovább építve az M7, és az M6 irányába, valamint az M0 déli és keleti szakaszaira, amelyek erre valók.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Belehúzott estére a forint, így zárta a napot
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba