A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján közzétett közleménye szerint vasárnap 23 órától hétfő hajnali 4 óráig az V., VI. és VII. kerületben lehetnek forgalomkorlátozások.
A Szent István körúton, a Teréz körúton, az Erzsébet körúton, a Király utcában, a Wesselényi utcában, a Károly körúton, az Akadémia úton, a József Attila utcában, a Széchenyi István téren és a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Erzsébet téren lehetnek szakaszosan és időszakosan zárások.
A 44 év után ismét Eb-résztvevő magyar válogatott öt pontjával veretlenül nyerte meg az F csoportot. A nyolcaddöntős mérkőzését vasárnap 21 órától Toulouse-ban játssza Belgiummal, amely néhány hónapja még vezette a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáját.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Már látszik a háború vége: júniusra megállapodhatnak, prózai oka van a dátumnak