A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei és a rendőrség munkatársai a hét elején bejelentett fémellenőrzési akció keretében tegnap közös ellenőrzéseket tartottak budapesti, fémkereskedelemmel foglalkozó vállalkozásoknál. Az ellenőrzést végzők az egyik gazdálkodó telephelyén nagy mennyiségű ismeretlen eredetű színesfémre bukkantak, amelyet már konténerekbe szétválogatva, szállításra előkészítve tároltak.
A megtalált 12 tonna rézhulladék vélhetően bűncselekményből származik, mivel közöttük felismerhetők erősáramú vezetékek és transzformátorok alkatrészei. Az eljáró hatóságok a 17 millió forint piaci értékű színesfémhulladékot lefoglalták, és a pénzügyőrök fémigazgatási eljárást indítottak a jogszabályokat megsértő gazdálkodó ellen.
A várható bírság elérheti a 85 millió forintot, továbbá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a telephelyet bezárhatja - közölte az adóhatóság.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba