A közleményben azt írták, a mintegy félmilliárd forint értékű árut forgalmazó cég hamis adattartalmú bejelentéseket tett az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszerben (ekáer), hogy ne kelljen biztosítékot fizetnie. Például a ténylegesen szállított csirkemell helyett vágott virágot, vagy csak a valós mennyiség töredékét jelentette be.
A NAV munkatársai korábban figyeltek fel a vagyonkezelő cégre, amely hatvanmilliós árukészletet hozott be az Európai Unióból, de az első negyedévben nem adott be bevallást, nem fizetett áfát. Ez 16 millió forint kárt jelentett az államnak - olvasható a közleményben. (Tízmilliárdokat várnak a NAV új csodafegyverétől.)
A pénzügyőrök és végrehajtók már várták a kamionokat, amikor a szállítmányok megérkeztek. A jogsértések alapján várható húszmillió forintos bírság előzetes biztosítására azokat lefoglalták. Az akcióval egy időben 35 ezer eurót zároltak a vállalkozás számláiról - tették hozzá.
Fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el