A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy a megyei főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya egy férfival és egy nővel szemben hivatali vesztegetés elfogadása, míg egy másik férfival szemben hivatali vesztegetés elkövetése miatt indított büntetőeljárást. További részleteket a rendőrség a nyomozás érdekeire való tekintettel nem kívánt közölni.
A Pécsi Újság.hu információja szerint kedden az adóhivatal egyik pécsi egységében a rendőrök őrizetbe vették, majd kihallgatták az ellenőrzési főosztály két munkatársát. Mindketten szabadlábon védekezhetnek.
A hírportál úgy tudja, hogy előny biztosításáért pénzt fogadtak el a dolgozók. Kutas Tamás, a Baranya Megyei Főügyészség szóvivője a lapnak megerősítette, hogy valóban indult büntetőeljárás "egy ilyen ügyben".
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el