Októberben körülbelül 20-25 százalékkal kerül többe építeni, mint februárban. Ennek a kétharmadát a világkereskedelmi folyamatoknak, az építőanyag-piaci árrobbanásnak tudhatjuk be - mondta a Világgazdaságnak adott interjújában Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke. Normál körülmények között, ha az elmúlt három-négy évet nézzük évről évre körülbelül 10-12 százalékkal drágult az építkezés.

Az ÉVOSZ nem számít további ilyen mértékű drágulásra. A kérdés most az, hogy a megduplázódott rész innentől kezdve mennyire mérséklődik, és mennyi jött abból a spájzolásos magatartásból, amely ilyenkor törvényszerű.

Kapcsolódó

Ha szűk körben nézzük, hogy ki viszi el az árbalhét, a megrendelő, a generálkivitelező vagy az ő alvállalkozója, akkor úgy látom, hogy nagyjából egyenlő arányban osztoznak a költségnövekedésen. A legnagyobb feszültség a szendvics közepén lévő generálkivitelezőre hárul, mert ő a megrendelő és az alvállalkozók oldaláról is nyomás alá van helyezve. Különösen a közepes és a nagy építőipari vállalatoknál jelentkezik a legnagyobb árkülönbözet. Ezek ugyanis jóval az áremelkedések előtt szerződtek le a közepes és nagy értékű munkákra.

A járvány előtt utolsó „békeévben” a szerződések 5-6 százalékát nem fizették ki határidőre, és körülbelül 2,5-3 százalékuk vált lánctartozássá. Most már a szerződéses érték 8-10 százalékát kapják meg késve a kivitelezők, körülbelül az öt százaléka pedig tartós követeléssé válik. Két éve durván 150 milliárd forint körül lehetett a lánctartozás összege, ami idén – amennyiben az ágazat túlszárnyalja a pandémia előtti teljesítményét, és megközelíti akár az ötezermilliárd forintos értéket – 200-250 milliárd forintra nőhet.

Nagyot lendítene az építőiparon már az is, ha a kint munkát vállaló 30-35 ezer szakmunkás és mérnök közül egy-kétezer hazajönne. Ők olyan szervezettséget, szerszámhasználatot, nyelvtudást szívtak magukba, hogy Magyarországon sokuk azonnal középvezetői vagy csoportvezetői munkakörben helyezkedhetne el.