Az ingyenes kibocsátási kvóták engedélyezése tavaly február óta húzódott, elsősorban az Európai Unió kibocsátás-kereskedelmi rendszere, az EU ETS (European Union Emission Trading Scheme) új nyolc éves, 2013-2020-as periódusára vonatkozóan megváltozott szabályok következtében a tagországok által késedelmesen benyújtott kvótakérelmek miatt. Az ETS első kereskedési periódusa 2005 januárjától 2007 végéig, a második 2008 januárjától 2012 végéig tartott.
Az EU az ETS rendszer keretében közel 12 ezer erőmű, feldolgozóipari vállalat és légitársaság szén-dioxid-kibocsátásra szabott meg felső korlátot. A korlát átlépése esetében kibocsátási egységenként egy (ingyen kapott, aukción, vagy a kvótakereskedelmi rendszerben vásárolt) engedélyt kell leadni. Egy emissziós egység évi egy tonna szén-dioxid kibocsátásának felel meg. Egyes iparvállalatok, mint például acélipari és cementipari cégek évente bizonyos mennyiségű ingyenes kibocsátási engedélyben részesülnek annak érdekében, hogy fel tudják venni a versenyt a kevésbé szigorú környezetvédelmi előírásokat alkalmazó országokban működő konkurenciával.
Ingyenes kibocsátási kvótáját összesen 163 millió egységben most a Cseh Köztársaság, Dánia, Franciaország, Magyarország, Litvánia és Szlovákia kapta meg.
Nyolc ország már tavaly év végén megkapta és ki is osztotta iparvállalatai között saját kvótáját, összesen 203 millió kibocsátási egységben, ami teljes uniós kvóta 23 százalékát képviseli.
Tizennégy ország összesen 520 millió egységnyi ingyenes kibocsátási kvótájának engedélyezése még várat magára. A Bizottság közölte, hogy a 14 ország kvótájáról január 27-én ad tájékoztatást.
Nem kapta még meg ingyenes kvótáját a legnagyobb európai szén-dioxid-kibocsátó, Németország sem. A Reuters hírügynökség megkeresésére a német kormány szóvivője közölte, hogy februárban várható a 2013-as és a 2014-es kvóta engedélyezése.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról