Kunetz Zsombor szerint a kormány hazudik, amikor azt állítják, hogy még van tartalék az egészségügyben. A kapacitásokat „szétverték” az elmúlt két évben, és már a háziorvosi rendszert bombázzák, ami már annyira leterhelt, hogy alig marad idő a tisztességes ellátásra – fogalmazott az ATV Start című műsorának vendégeként az egészségügyi szakértő, rámutatva arra, hogy a háziorvosoknak „az elégtelen és átláthatatlan” kormányzati kommunikáció miatt nemcsak az intézkedéseket szenvedik el, hanem a betegek türelmetlenségét is, eközben pedig alig marad idő a tisztességes ellátásra.
Az orvos szerint az omikron magas fertőzőképessége miatt előfordulhat hogy túl sokan esnek ki egyszerre, ami az ország működőképességét is veszélybe sodorhatja. Ezért ha a karantén lerövidítésével is biztonságos marad maga az eljárás, akkor nincs gond az intézkedéssel - vélte a szakértő.
Kapcsolódó
A védettségi igazolvány oltási igazolványra változtatását a kötelező oltáshoz közelítésnek tartja, szerinte ez elkerülhetetlen. Nincs ez az ország olyan helyzetben, hogy megússza a kötelezővé tett oltást – fogalmazott.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég