Számtalan esetben előfordult már, hogy külföldi utazás előtti napokban derült ki, hogy hiányzik egy érvényes útlevél, ami akár egy nyaralást is tönkretehet. Van ma már erre is megoldás - hívja fel a figyelmet a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) közleménye.
Az új útlevelünket pótdíj megfizetése mellett már 24 órán belül kézben foghatjuk, ha azt a Személyes Ügyfélszolgálaton (1033 Budapest, Visegrádi utca 110.) igényeljük. Ezen felül 3 és 7 napos útlevél is igényelhető bármely okmányirodai ügyfélszolgálaton vagy Kormányablakban.
Arra is van megoldás, ha kiderül, hogy hamarabb el kell utaznunk, az útlevelünket pedig biztos, hogy nem kapjuk meg addig. (Az útlevelek rendes eljárásban 20 nap alatt készülnek el.) A már leadott útlevéligényünket meggyorsíthatjuk az ország valamennyi okmányirodájában - írja a KEKKH.
A feledékenység viszont meglehetősen drága mulatság: az öt évre érvényes útlevelet alapesetben 7500 forintért, a tíz évre érvényeset 14 ezer forintért állítják elő. A gyorsaságért extra pótdíjat kell fizetni: a 7 napon belüli átvételért a 19 ezer, a 3 napos ügyintézésért 29, míg az egy napon belül elintézett úti okmányért pedig már plusz 39 ezer forintot kell fizetni, igaz egy lejárt útlevél miatt elvesztegetett családi nyaralás költsége ennek az összegnek a többszöröse is lehet.
Legolvasottabb
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye