A piaci várakozásokkal ellentétben – azonban az ING előrejelzésének megfelelően – emelkedett áprilisban a munkanélküliségi ráta. A KSH adatközlése szerint az előző hónaphoz képest 0,4 százalékponttal, 4,4 százalékra ugrott az állástalanok aránya.
A részletes adatok alapján egyértelmű, hogy a foglalkoztatotti létszám adott csökkenése mellett a munkanélküliek száma kisebb mértékben nőtt, míg jelentősen emelkedett az inaktívak száma. Továbbá a potenciális munkaerő-tartalék is csökkent, ami azt jelentheti, hogy akár több ezren, akik eddig nem voltak aktív álláskeresők vagy nem tudtak volna két héten belül munkát vállalni, elkezdtek állást keresni, így a módszertanilag már a munkanélküliek táborát erősítik - fogalmazott Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője.
Az áprilisban megkezdett fokozatos nyitás várhatóan a következő hónapokban hat érdemben a foglalkoztatottsági mutatókra, javítva ezzel a munkanélküliségi arányszámot. Ugyanakkor érdemes követni a potenciális munkaerő-tartalék alakulását is.
Ott tartja ugyanis nyilván a KSH azokat az inaktívakat, akiket más módszertannal a munkanélküliek között tartanánk nyilván. A potenciális munkaerő-tartalék alapján számított módosított munkanélküliségi ráta továbbra is 8 százalék körül, valamivel alatta van. A következő hónapok javulása elsősorban itt megy majd végbe, miközben az inaktívból foglalkoztatottá váltak érdemben nem javítják majd a munkanélküliségi statisztikákat - tette hozzá a szakértő.
Virovácz véleménye szerint összességében a gazdaság újranyitásával párhuzamosan a valós munkanélküliségi ráta csökkenése várható, ami tovább segíti a gazdaság dinamikus kilábalását.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el