A magyar autósok harmada gondolja úgy, hogy jobban vezet az átlagnál, 10 emberből 8 pedig úgy érzi, hogy általában maximális rálátással van a közlekedési helyzetekre – derül ki a használatalapú autós szolgáltatásairól ismert Cristo alkalmazás megbízásából készült felmérésből. Sokan azt is gondolják, hogy elsősorban önmaguk felelősek azért, hogy autóvezetés közben veszélybe kerülnek-e.
Tény, hogy egy egészséges magabiztosságra szükség van a volán mögött, a kérdés azonban az, hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt a túlzott önbizalom és józan belátás között – írják.
Tavasszal egy újabb közlekedésbiztonsági kampányt indítanak annak kiderítésére, hogy mi magyarázza a sokszor alaptalan, fals kontrollérzetet az autóvezetőkben, és milyen veszélyeket rejt, ha bátrabb műveleteket is megengednek maguknak.
Hiába van ugyanis a kormány a kezünkben, az utakon nem minden rajtunk múlik.
Az adott helyzetnek csupán a saját autónk határáig vagyunk urai, a sokszereplős közlekedésben ezernyi váratlan szituációval találkozhatunk, a helyzet pedig bármelyik pillanatban kiszámíthatatlanná válhat.
Autóvezetőként mindenkinek felelőssége van a közúti közlekedés e sajátosságának tudatosításában
– mondta el Szota Szabolcs, a Cristo alkalmazást fejlesztő és üzemeltető Smartsurance Technologies ügyvezetője.
A kampányt és a magyar sofőrök magatartásának megértését egy szakértővel közösen összeállított felmérés is támogatja, amelynek értékelésében Zerkowitz Dávid közlekedéspszichológus nyújt segítséget.
„A megfelelő autós közlekedéshez szükség van az egészséges önbizalomra, a kérdés az, hogy képes-e az ember a gyors és pontos helyzetfelismerésre, és azonosítja-e a határait, amikor nem a rutinban, vagy az adott érzelmi állapotban bízik
– hangsúlyozta. A felmérés eredményei szerinte azt mutatják, hogy hajlamosak vagyunk kissé túlértékelni saját vezetési kompetenciánkat, a racionalitást felismerjük, ám az adott szituációban időnként érzelmi érvek mentén döntünk. "Pedig a kockázatot nem megúszni kell, hanem elkerülni” – tette hozzá.
A racionalitást jelzi az is, hogy habár a válaszadók 68 százaléka úgy érzi, általában vagy mindig maximális rálátással bír az adott szituációra az utakon, a sofőrök csupán 1 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a többi autós soha nem tud számára meglepetést okozni.
A kutatás alapján a kevesebb mint egy éve vezetők kevésbé látják be a korlátiakat, sok esetben hajlamosabbak olyan döntést hozni, ami azt feltételezi, ők befolyásolják a forgalmi helyzet kimenetelét.
Jelentősen befolyásolja tehát a gondolkodást a gépkocsivezetők rutinja is: a több mint 10 éve vezetők mintegy 40 százaléka gondolja úgy, hogy jobban vezet az átlagnál. Erre a csoportra jellemzőbb a kockázatvállalás is, ők például hajlamosabbak inkább gázt ad egy besorolni kívánó jármű előtt, hogy az mögéjük kerüljön.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá