"A tesztelésen részt vett a válogatott keret valamennyi tagja, illetve a válogatott mellett dolgozó szakemberek (edzők, gyúrók) is. A szövetségbe folyamatosan érkeznek az eredmények, melyek kedd estig kilenc személy esetében mutattak pozitív eredményt.
Ők valamennyien külföldi edzőtáborokban jártak, melyeket követően 14 napra karanténba vonultak, azaz hazatérésük óta egyikük sem vett részt edzéseken" - olvasható a MÚSZ MTI-hez eljuttatott közleményében.
Kapcsolódó
A MÚSZ jelezte, a sportág speciális igényeit szem előtt tartva az elmúlt időszakban igyekezett megoldást találni arra, hogy a válogatott versenyzők továbbra is medencés edzéseket végezhessenek.
Mint írják, az uszodák üzemeltetőivel és az állami sportvezetéssel abban állapodott meg a szövetség, hogy a külföldi edzőtáborokban készülők közül csak azok állhatnak edzésbe, akik átestek két koronavírus-teszten, és a három nap különbséggel elvégzett tesztek egyaránt negatív eredményt hoztak, valamint hazatérésüket követően 14 napot karanténban töltöttek.
Koronavírus
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre